Rovarok - próbablog!

alt

Kit ne foglalkoztatna a kérdés, hogy mit tenne, ha ez lenne élete utolsó napja? Ha nem tervezhetne hosszú távra, ha nem is tehetne mást, mint hogy a jelennek él? Itt van ez a klisé, amit ezerszer hallunk nap, mint nap: „Élj a mának!” De nem értékelődik-e át ez a mondat abban az esetben, ha nincs más választásunk, mint a mának élni? Ha egy kicsit nyersebben értelmezzük ezt a képet, ha kicsit hagyjuk, hogy a valóság lemossa róla a pátoszt és patinát, megkapjuk a Rovarok című darab központi témáját. Láthatjuk azt a lényt, aki kénytelen megélni mindazt, amit mi csak remélünk elérni érzelmileg. Aki, miközben a jelenben él, és nem fogja látni a holnapot, ugyanúgy hosszú távra tervez. Ugyanúgy meg akarja váltani a világot, a barátai életét, ha a sajátját nem is sikerül. Ő is keresi az élete értelmét. Ő is szeretne benne lenni a Nemzeti Alaptantervben.

Tasnádi István Rovarok című darabjának próbáin jártam, amelyek esténként a József Attila Művelődési Házban zajlanak. A próba előtt Vidovszky György rendező hosszasan telefonált, és a dalok szövegeit vitatta meg Monori András zeneszerzővel. A teremben kezdés előtt a fiatalok tesztelték a próbahelyet, és ötleteltek, mihez hasonlít leginkább. Felmerült, hogy ez egy orvosi előadóterem, ahol Szabó Emília (majd Tiszavirág) szerint Dr. Jerger (Balázs, akit a Bögöly és Atka szerepében láthatunk majd) röntgenpszichológus és szaktekintély tart orvosi konferenciákat, Marofka Mátyás (Bolha) szerint azonban olyan ez, mint egy versmondó versenyes hely, ahova kiállnak a gyerekek szavalni. Eközben a fiatalok részéről különböző filmajánlások hangzottak el (a Wall Street farkasát muszáj lesz megnézni!), majd, miután a rendező egyeztetett Gyevi-Bíró Eszter koreográfussal, elkezdődött a próba. Meghallgatásra került egy-két dal még nem végleges variációja.  

alt

Ezután a casting-jelenetet próbálták, és azon voltak, hogy kiderítsék: Jerger Balázs karaktere vajon mentális betegségben szenved-e, vagy valóban egy parazita befolyásolja a személyiségét, és használva a testét, többször az ő hangján szólal meg? Ennek megjelenítéséhez felidéztek olyan típusú problémákat, mint a Tourette-szindróma, vagy a skizofrénia. Olyasmit próbáltak létrehozni, ami valami idegenkezűségre utal, valami, a személyiségen kívüli befolyásoló tényezőre – olyanra, amely az ördögűzések korában okot adott az exorcizmus gyakorlatára. Ezáltal valós helyzeteket konvertálnak át metaforikus nyelvezetté, ami a nézőt szabadon hagyja asszociálni. Miután eldöntötték, melyik megoldást fogják használni a szereplő esetében, felmerült, hogy nem olyan egyszerű ez, hiszen ha egy fontos pontot megváltoztatunk, akkor az bizonyos szempontból az egész előadás szerkezetét átkódolja. Innentől a jelenetek egy kicsit más rendszerre épülnek, kicsit más a többi karakter reakciója, hiszen minden egymásra épül, és dramaturgiailag mindennek a helyén kell lennie, hogy ne legyen logikai gubanc.

Mivel az előadás során Tiszavirág egész életét végigkísérjük, ahogy a vérszívó társaság is, akik végül a barátaivá válnak, felmerül a kérdés, hogy mit teszünk, amikor egyértelműen nem tudunk segíteni? Amikor nincs más választás, nem menthetjük meg a számunkra fontos embert, barátot, Tiszavirágot, mert tudjuk, hogy egyszerűen az az élet rendje, hogy itt most ennek vége legyen? Kétségbeesünk? Nem foglalkozunk vele? Megadunk neki mindent, ami még ebben az időszakban örömet okozhat neki? Vagy egyszerűen nem fogadjuk el, hogy ez ennyi volt?

alt

Egy hétre rá, az esti próbán egy zenés jelenet próbájának közepébe csöppentem, ahol éppen Ilyés Róbert énekelt egy dögös dongó dalt, aminek frappáns szövege már önmagában is sokat elmond a rovarok polgármesteréről, mégis, Róbert laza dominanciája és a koreográfia kombinációja képes még tisztábbá tenni a rovarvilág hierarchiáját. De vajon mi a jobb, ha keményfiú Don Go-nk van, vagy ha lassabb és lazább? Vidovszky György arra jutott, hogy a finomabb, arisztokratikusan veszélyes főnök jelenléte erősebb, hiszen látszik, hogy mennyire biztos a helyzetében.

alt

A következő körben a Molyok intellektuális perceit próbálták, s a rendező, mondván, hogy az ál-pátosz és a harsány szépelgés mögül hajlamos kiveszni az emberi tartalom, instruálta a fiatalokat. Végül, amikor már jó irányban voltak a színészek, a jelenet egy csapat megrögzött bölcsész beszélgetésének finom karikírozására kezdett hasonlítani. A próba végén a rendező elmondta, hogy, bár most elsőre szürkébbnek tűnik a jelenet, mint az első, túlzott reakciókkal megtűzdelt verzió, ez már egy jó alap, amit a későbbiekben közösen kiegyensúlyoznak. 

alt

A próbák során a helyzetek és karakterek egyre árnyaltabbá válnak – az instrukciók, és közös elemzések finoman hangolják át a színészekben karakterük értelmezéseit. Vajon hogyan szedik elemeire és építik újra és újra fel ezt izgalmas és összetett rovarvilágot? Hányféle megoldás születhet és melyik lesz a végső? Mennyire lesz egyértelmű? Vagy csak sejtetni fog? Megmutat mindent vagy becsap és érzékeltet? Hamarosan minderre választ kapunk.
 

Írta: Pénzes Stefánia

Fotók: Dobos Csaba

Az előadásról bővebben ITT olvashatsz!