Meseladik

Meseladik

gyerek-szín-játék a gyerekek aktív részvételével
(kísérőknek ingyenes a program)

MESELADIK a gyermekek élő fantáziájukkal, színház-teremtő kreativitásukkal és szárnyaló képzeletükkel apró előadásokat hoznak létre együtt velünk, a Bárka színészeivel.

Az általában ismert, szokványos meseelőadásokkal ellentétben, itt a gyermekek nem csak kívülről nézőként nézhetik és élvezhetik az előadást, hanem a létrejöttében is aktívan, alkotóan is részt vehetnek.
Együtt - itt és most.

Az első 10 percben közösen meghallgatunk egy mesét,
ami alapján később az előadások létrejönnek.
Négy színész vezetésével, négy kis csapatot alkotnak a gyerekek.
A következő 40 percben a színház különböző tereiben elkezdődik a próbafolyamat.
A próba után egy kis szünetet tartunk(10 perc).
A szünet után kétszer 20 percben elkészülnek a színházi maszkok és a jelmezek.
Végezetül a létrejött kis produkciókat közösen megtekintjük.
A résztvevők a program végén egy kis meglepetésben részesülnek.
Azt szeretnénk, ha a színház meghatározó spirituális élmény lenne a gyerekek számára.

A program hossza 150 perc, ára 1500,-huf, maximális létszám 50 fő, minimális 30 fő

JEGYVÁSÁRLÁS


5 éves kortól 12 éves korig ajánljuk, a program teljes ideje kb.2,5 óra

A kreatív foglalkozás miatt ennek megfelelő, kényelmes ruházat és váltócipő ajánlott!